Mostanában minden hónapban kijön egy olyan hír, hogy XY cég valamilyen zseniális technológiai újítás, applikáció, vagy mesterséges intelligencia segítségével fogja megreformálni az ingatlanközvetítő piacot. Aztán ezek a próbálkozások rendre kérészéletűnek bizonyulnak.
Bár az ingatlanos szakma hírneve eléggé viharvert, mégsem tudta eddig egyik csillagháborús projekt sem letarolni a piacot, és átvenni az ingatlanosok helyét. Ennek az oka pedig igen prózai: A technológia nem tudta eddig kezelni azt a tényt, hogy az ingatlan ügyletek mögött emberek vannak, akik bizony nem szeretnek egy-egy adat lenni a „Big Data” halmazban, hanem törődést és odafigyelést igényelnek. Főleg, ha a legnagyobb vagyontárgyuk, vagyis az otthonuk pénzzé tételéről van szó.
Az ingatlanos szakma bizony rászolgált a rossz hírére, hiszen talán az egyéb szakmáknál is több itt a kókler és a szerencsevadász, hiszen a piacvezető közvetítő cégek alapvetően mennyiségi elveket diktálnak:
„Legyünk mi a legnagyobbak, legyünk a legtöbben… aztán majd lesz valahogy.”
De az is tény, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban kinevelődött egy – mennyiségi elvek helyett – minőségi alapokon működő „új generációs” ingatlanos közösség.
Ők mostanra 10-15 évnyi tapasztalattal rendelkeznek és mind tudásban, mind eredményességben elmondhatjuk, hogy a szakmájuk elitjét képezik. Rájöttek arra, hogy a kereskedő által előállított legértékesebb termék az elégedett ügyfél. Így aztán jöhet bármilyen technológia, vagy applikáció, nekik mindig helyük lesz a piacon, hiszen az ügyfeleik kézről kézre adják a nevüket és a telefonszámukat.
Kiváló példa erre Mlinárik Márton, az Ingatlaspecialista, aki 2008 óta többezer ingatlan eladásában vett részt közvetlenül, vagy a cégein, illetve a kollégáin keresztül.
Márton működésének alapja az exkluzivitás. Ez annyit tesz, hogy egy időben csak néhány (maximum 5-6) megbízást vállal, ezt azért teszi, hogy minden egyes ügyfelére 100%-osan oda tudjon figyelni. Így minden eladó, aki őt választja, a szó szoros értelmében VIP lehet.
A szolgáltatásának négy lényeges pontja van:
- Az első, hogy tanítja az ügyfeleit a Youtube csatornája, valamint a blogja (mlinarikmarton.hu) segítségével, hogy minél inkább megértsék az ingatlanpiac működését.
- Az második, hogy teljes mértékben tehermentesíti a megbízóját. Az ügyfelei letehetik a vállukról az ingatlan eladás feladatát, és foglalkozhatnak a munkájukkal, családjukkal, hobbijukkal.
- A harmadik, hogy a megbízó nem csupán 1 embert kap maga mellé, hanem egy teljes csapatot, ügyvéddel, belső építésszel, értékbecslővel, hitelszakértővel, fotóssal, marketingessel.
- És a negyedik, hogy teljeskörű szolgáltatást nyújt, az első konzultációtól és az ár megállapításától egészen a birtokba adásig és a közművek átírásáig.
Az Ingatlanspecialista az Ármaximalizálás 12 lépése című videóban részletesen bemutatja, hogy milyen lépéseken viszi végig azokat az ingatlanokat, és eladókat, akik úgy döntenek, hogy hozzá fordulnak. A lista igen hosszú, íme:
- Stratégiai tervezés – merre is induljunk?
- Dokumentumok beszerzése (tulajdoni lap, alapító okirat, építési dokumentáció, igazolások, energetikai tanúsítvány, műszaki szakvélemény, stb.)
- A piaci érték megállapítása
- Az ingatlan felkészítése – Home staging
- Marketing anyag készítése – profi fotók, virtuális séta, videó, stb.
- Hirdetések feladása, menedzselése
- Vevő szűrés – hogy ne „túristákat” kísérgessünk
- Bemutatók lebonyolítása
- Írásos vételi ajánlat pénzletéttel biztosítva
- Ártárgyalás
- Üzletzárás, adásvételi szerződés előkészítése
- Birtokba adás, közművek átírása
Ez a munka leírva sem kevés, hát még ha el kell végezni… De Márton nem véletlenül működik 95%-os értékesítési aránnyal. (Az 5% azért nem lesz eladva, mert a tulajdonos idő közben meggondolja magát). Az alábbi videóban Márton egy korábbi megbízója mondja el a tapasztalatait: https://youtu.be/kCqDQPRzW54
Tisztában vagyok vele, hogy a fentiek ellenére sokan továbbra sem szeretnének ingatlanközvetítőhöz fordulni. És ez rendben is van így, hiszen nyilvánvalóan nincs mindenkinek szüksége ilyen szolgáltatásra. Hiszen van, aki az autóját is otthon javítja, mert van affinitása, szerszáma, ideje…
De azt gondolom, hogy abban egyet tudunk érteni, hogy az ingatlanos szakma számára igenis van remény. És ez inkább a profizmusban, az emberi kapcsolatokban, mintsem a technológiai megoldásokban rejlik.