Talán hallottad már a negyedik ipari forradalom kifejezést. Arra utal, hogy a technológia nem csupán jelen van a mindennapi életünkben, hanem egyre több területen új irányt is mutat. Ilyen az egészségügy is.
Az új idők egyik jele, hogy beláthatatlan mennyiségű digitális adatot termelünk, a becslések szerint a rendelkezésünkre álló adatok kétévente megduplázódnak. Míg 2013-ban a digitális univerzum 4,4 zettabájt adatot tartalmazott, 2020-ra ez a szám 44 zettabájt lesz, ami 44 billió gigabájtnak felel meg. Ebből a hatalmas adatmennyiségből a hordható eszközökkel végzett egészségügyi mérések adatai is kiveszik a részüket.
A nagy kérdés, hogy mit kezdünk ezekkel az adatokkal? A jövőkutatók régóta hangoztatják, hogy a tudomány és a technológia fejlődése révén nemcsak egészségi állapotunk megfigyelésében, hanem alakításában is aktív szerepünk lehet.
3 ok, amiért a hordható egészségügyi készülékeké a jövő:
1) A hordható eszközök segítenek a megelőzésben
Mindenki tudja, hogy az egészséges életmód fontos, a legtöbben mégis legyintenek rá, mondván, ráérnek változtatni, ha baj van. Nem alszanak és mozognak eleget, stresszelnek. Önmagában mind hatalmas egészségügyi kockázatot jelent. A rendszeres, valós idejű mérések tükröt tartanak elénk és arra késztetnek, hogy odafigyeljünk az életmódunkra.
Az eredményeket nemcsak orvosunknak, de akár edzőnknek is bemutathatjuk, aki javaslatokat tehet életmódunkra, diétánkra, edzéstervünkre vonatkozóan. A megelőzés olyannyira fontos, hogy a szakemberek magával a gyógyítással egyenértékű lehetőségnek tartják.
2) A már kialakult betegségek nagyobb figyelmet kaphatnak
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy egy szebb jövőben kevesebb dolguk lesz-e az orvosoknak. Hogy könnyebb lesz-e munkájuk, ha a hordható eszközökkel megelőzhetővé válnak mondjuk az életmóddal összefüggő egészségügyi problémák. Jelen tudásunk alapján azt feltételezhetjük, hogy a páciensek által végzett rendszeres mérések nyomán felszabadult időnek hála, az orvosok többet foglalkozhatnak magukkal a betegekkel, illetve a betegségek kutatásával.
3) A hordható eszközökkel jobban odafigyelhetünk másokra is
Idősebb családtagjaink vagy gyermekeink különösen kiszolgáltatottak lehetnek, hiszen életmódjuk, egészségi állapotuk nagyban függ azoktól, akik gondoskodnak róluk, azaz tőlünk. Ha folyamatosan képet kapunk arról, hogy éppen milyenek a biofunkcióik, egy negatív változás esetén gyorsan léphetünk.
A Helo LX+ okoskarkötő egy darabka jövő a jelenben
A Helo LX a World Global Network által gyártott, valós idejű állapotmérést lehetővé tevő testszkenner. A pulzus, a lépések, a kalória, a megtett távolság vagy az alvásminőségmonitorozásán kívül az ECG/ EKG mérésére, vérnyomásmérésre, hangulat és fáradtságérzékelésére is alkalmas. A távfelügyelet funkcióval szeretteid állapotát akár több ezer kilométer távolból is ellenőrizheted. A Helo LX nem gyógyít – hanem abban segít, hogy a kezedbe (pontosabban a csuklódra) vedd az egészségi állapotod alakulását.
A Helo LX+ nem csak egy eszköz, egy forradalom elindítója, egy rendszer szerves eleme. Miről is van szó? Az embereknek most már lehetőségük van arra, hogy idejében felfedezzék az egészségügyi problémáikat, s tudjanak rá gyorsan reagálni. Köszönet a Helo LX+ -nak ezért. A Helo LX+ házastársa lett a Helo Extense kiegészítő elem, amely heteken belül elérhetővé fog válni.
Miért akkora durranás ez?
A Helo Extense egy kiegészítő elem lesz, amely a Helo LX+ testfigyelőhöz csatlakozik. A rendszert egy speciális szoftver vezérli, így az emberek képesek lesznek vércukor trendjüket szúrásmentesen megmérni, akárhányszor csak szeretnék, teljesen fájdalommentesen.
Óriási előrelépés ez a viselhető technológiák piacán. További jó hír, hogy ajánlóként is csatlakozhat bárki a WGN-hez, amelyért cserében a cég igen magas jutalékokat képes kifizetni.
Végezetül miért pont a WGN?
- A vállalkozás vezetője és tulajdonosa a vízió mögött lévő zseni. Fabio Galdi nevéhez fűződik többek között, hogy 1994-ben megalapította a második legnagyobb internet szolgáltatót Olaszországban és az ötödik legnagyobbat Európában, 1997-ben bejegyeztette a MECOTEK International-t Szingapúrban, 2002-ben bevezette többek között az első érintőképernyős LCD-t a PC-k piacán, 2005-ben kifejlesztette többek között az első sikeres voIP platformot, majd 2011-ben pedig megalapította a World-öt, amely azóta is töretlen sikerrel írja be magát a történelembe.
- 2015-ben forgalma 157 millió dollár volt, 2018-ra a tervezet 1 milliárd dollár, 2020-ra a cél 2 milliárd dollár.
- Számos díjat és elismerést kapott a cég, többek között: AAA+ a Business for Home ajánlásával 2016/2017, A network marketing nagykövete 2016-ban, A 100 legjobb terméket értékesítő az MLM cégek között 2016/2017, A közvetlen értékesítés 100 legjobbja között 2016/2017, első helyezésű termék a közvetlen értékesítésben 2017
- Tőzsdén jegyzett nagyvállalat
- Több mint 10 World Global Network üzleti partner a TOP 200 legjobban kereső Networker listán
- Oszlopos terméke a Helo LX TOP1 helyezett lett 2017-ben a direkt értékesítésben kapható termékek között
- A cég megnyerte Antonio De Rosa urat, aki az IPhone, Apple koncepció tervezője, ő lett a World Design tervezési igazgatója.
- Kompenzációs terve díjat nyert, az értékesítők többek között az alábbi jutalékokat kaphatják meg: 10 % gyors bónusz, 21% bináris bónusz, generációs Maching bónuszok, 1000 dolláros havi autó bónusz, Diamond nyaralások, luxus ékszer bónusz, president események, president milliomos klub, 1% milliomos pool bónusz, Grand milliomos tanács lehetőség, stb….
- A “FORBES” magazin szerint 2020-ra a viselhető technológiák piaca 34 milliárd dolláros lesz. Kérsz belőle te is egy kis szeletet?
- A WGN teljesen hitel és tartozásmentes, megbízhatósági indexe az egyik legmagasabb a piacon
- Az MLM-ek között egy teljesen új piacot nyitott, így tied a pálya
- A WGN termékei szuper Prémium minőségű, TECH viselhető eszközök, amelyekre az emberiségnek szüksége van
- Akár ingyenes is elindíthatod online birodalmad építését, így nem kell költségbe terhelned magadat
- A speciális hűségprogramnak köszönhetően minden partnered +28%-os ajándékban részesül, így sokkal kedvezményesebben megvehetik a szuper Tech eszközöket.
- A WGN speciális üzletpolitikájának köszönhetően egyedülálló jutalmazási rendszert dolgozott ki, pontosan azért, hogy a kereskedők örömmel és hűséggel dolgozhassanak
- A WGN rengeteget költ fejlesztésekre, kutatásokra, hogy termékei mindig piacvezetőek legyenek, biztosítva ezzel a folyamatos megújulást, piaci előnyt
- Számos kihívás program, luxus utazás, külön díjazás, hogy elégedett légy
- Egy olyan üzletet képviselhetsz, amely az emberiség fejlődését, jobb életre való törekvését erősíti
- Az emberek kezébe valós egészségvédelmet tehetsz, valós és stabil üzletet ajánlva nekik.
- Több mint 195 országban már jelen van, viszont nyitva az út a többi ország meghódítására is.
További információ: