Nem lennénk most Bitcoin, gyorsan erre a megállapításra juthat az ember, ha rápillant a kriptovaluta jelenlegi árfolyamára. A helyzet pedig valószínűleg csak tovább romlik.
Talán nem is számít annyira meglepőnek, hogy a Bitcoin árfolyama folyamatosan csökken. Viszont hamarosan akár már a zuhanás szóval is illethetjük azt, ami történik. A legismertebb kriptovaluta váltási rátája ugyanis elképesztő mélyponton van, féléve volt hasonló a helyzet. A különbség mindösszesen annyi, hogy akkor éppen felfelé tartott a Bitcoin-szekér. Most viszont erről valóban szó sincs, csak csökkennek és csökkennek a számok.
Az elmúlt időszakban olyan 6535 dollár környékén mozgott az árfolyam, ami nagyjából 1,6 millió forintnak felel meg. 2017 decemberében viszont a történet még 19 ezer dollárnál (körülbelül 5 millió forint) tartott. Ez akkor elég komoly árfolyam csúcs volt, de hát hol vannak már azok az idők.
A helyzetet aztán tovább rontotta az amerikai adóbevallások lezárásának ideje. Az ok nagyon egyszerű, az adó megfizetése Bitcoinban nem lehetséges, ezért a kriptovaluta tulajdonosok kénytelenek voltak virtuális tartalékaikat dollárra váltani.
Aztán ott egy másik fontos tényező is, egyre több országban tiltják be a Bitcoinnal történő kereskedést. Legutóbb például India is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, ami szintén nem tett jót az amúgy is mélyponton lévő valutának.
A hasonló megoldást választó országok száma is tovább nőhet, de ne feledkezzünk meg a Google intézkedéséről sem. A kereső óriás szakemberei még márciusban jelentették be, hogy júniustól betiltják a kriptopénzek hirdetéseit. Ez az időpont is közeleg, abban pedig már most biztosak lehetünk, hogy ez sem fog jót tenni az árfolyamnak. Így a féléves mélypont hamarosan tovább zuhanhat. Ezzel együtt pedig jó eséllyel mindenki igyekszik mielőbb megszabadulni a saját Bitcoin kriptovalutáitól.
A világ elég hamar fordult meglehetősen nagyot, hiszen nem olyan régen még baromi jó üzletnek tűnt a Bitcoin vagy akár más kriptovaluta bányászata. Most pedig ott tartunk, hogy mindenki szabadulni akar tőle, országok tiltják be a kriptovaluta kereskedést és a Google is szanálni akarja a témába vágó hirdetéseket. Nesze neked Bitcoin, nesze neked virtuális valuta!