A Corodini Országos Bűvésztalálkozó egyik főszervezőjével, Hajnal Mátéval beszéltünk.
Máté még 13 éves korában -2008-ban- egy bűvésznek köszönhetően találkozott életében először a varázslat lenyűgöző világával. Elmondása szerint az a nap olyan számára mintha csak tegnap lett volna, annyira tisztán emlékszik minden egyes másodpercre. A bűvész mutatott több trükköt is Máténak.
A csoda ott történt a saját kezében egymás után többször is. Hetekig a trükkök és a bűvész hatása alá került, és ennek köszönhetően perzselő vágyat érzet magában, hogy ezt az érzést minél több embernek át tudja adni. Hát így lépett be a bűvészek lélegzetelállító világába.
Amikor már másfél éve bűvészkedett, rátalált a Corodini Országos Bűvész Egyesületre, aminek sokat köszönhet a mai napig, mert nem csak új trükköket tanulhatott itt, hanem egy baráti és támogató közösség tagja lett, ahol több nagy barátság is köttetett.
Tavaly ősszel, a klubban megismert egyik barátjával úgy érezték, hogy szeretnék visszaadni az egyesületnek azt, amit ők kaptak még kezdőként. Így a már két éve szünetelő nagy bűvészeseményt elvállalták, hogy most ők megszervezik. De nem csak, hogy megszervezik, hanem több újítást is behoznak az egész napos eseménybe és valami egészen újat hoznak létre, hogy egy friss és fiatalos rendezvény legyen. De ez a nap nem csak egy rendezvény lesz, hanem a bűvészek közösségteremtő nagy napja, ahova az ország egész területéről várják a kezdő és a profi bűvészeket is.
A részletes program egyelőre még titok, mert még nem hozták nyilvánosságra a bűvészek előtt a terveket, így ezt sajnos nem fejthette ki nekünk Máté, de annyit azért elárult, hogy lesznek bűvészkellék árusok, lesz bűvészverseny, lesz szeminárium, retorikai előadás, kerekasztal beszélgetés, Corodini emlékgyűrű átadás és a napot végül egy másfél órás gálaműsorral zárják, amiben a bűvészek mellett egy izgalmas zsonglőr előadás is szerepet kap.
Az eseményt tavaly ősz óta folyamatosan szervezi a 3 fős csapat és már kimondottan várják az október 3-ai Corodini Országos Bűvésztalálkozót, ami a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központjában kerül megszervezésre.
Legalábbis ez a terv. Viszont most a csapat egy picit aggódik, hogy a Koronavírus miatt esetleg a várva várt eseményt el kell halasztani. Mindenesetre a szervezés nem állt le és reménykednek, hogy pár hónap múlva már újra lehet közösségi életet élni és 100 főnél nagyobb rendezvényeket tartani.
Bár az egésznapos rendezvény a bűvészeknek szól, de az esti gálára már nem csak a bűvészeket, hanem a bűvészkedést és a varázslatot kedvelő lelkes rajongókat is szeretettel várják egy lélegzetelállító és sokszínű előadásra.