A címek szétosztásával foglalkozó szervezet bejelentette, hogy az IPv4-es címek hamarosan elfogynak.
Kifogyunk az IP-címekből. Legalábbis, ami az úgynevezett IPv4-es címeket illeti. A dolog persze nem meglepő, hiszen az Egyesült Államokban és Ázsiában ez már korábban megtörtént. A címek szétosztását felügyelő RIPE pedig egy közleményben jelezte, hogy hasonló a helyzet Európában is. Néhány IPv4-es cím még ugyan akad, de a nagyobb szolgáltatok már az utolsó alkalmat használhatják fel arra, hogy címeket igényeljenek a még rendelkezésre álló megmaradt halmazból.
Ha ez megtörténik, akkor a szolgátatok a korábban kiosztott címekkel tudnak majd gazdálkodni. Ez azt jelenti, hogy akár a korábban lekapcsolt eszközök címének újbóli felhasználása lehet megoldás a problémára.
Kétségbeesni persze nem kell, nem azt jelenti, hogy soha többet nem kaphat egyetlen gép sem új IP-címet. Éppen ellenkezőleg, az IPv4-es protokoll ért a végéhez. Az IP protokollnak viszont van egy hatos verziója is. A mostani 4-es verzió kifogyásával legalább úgy tűnik, hogy a szolgáltatóknak tényleg át kell állniuk az újabb protokollra. A helyzet azt, hogy ezt akár már korábban is megtehették volna, de a legtöbb szolgáltató nem lépte meg a dolgot. Az igazság az, hogy ez leginkább a lustaság számlájára írható.
Azt viszont hozzá kell tenni, hogy az IPv4-es címek olyan 4,2 milliárdos darabszámból álltak. Ezzel szemben az IPv6 esetében viszont összesen 340 milliárd*milliárd*milliárd*milliárd címről beszélhetünk. Ez pedig jelenesetben azért meglehetősen kimeríthetetlennek tűnik. Ergo egy darabig azért elég lesz ez a szabvány.
Az IPv6 egyébként egyáltalán nem új keletű dolog. A szabvánnyal kapcsolatos tervezések már 1992 decemberében megkezdődtek és 1994-re meg is született az a változat, amelyet ma IPv6 néven ismerhetünk. A nagyobb tartalomszolgáltatók pedig 2011. június 8-án egy világméretű tesztnapot is kezdeményeztek.
A hazai vonatkozásról is érdemes lehet szót ejteni. Az Externet 2009 közepén már bevezette a szolgáltatásába az IPv6 protokollt. A Magyar Telekom 2009 év végén kezdte meg a teszteket, majd 2011 nyarán kapcsolta be élesben az IPv6 hálózatot, igaz akkor még tesztjelleggel. A Digi Kft. pedig 2015 decemberében használta először ezt a megoldást.