A Facebook körül kitört adatvédelmi botrány miatt „vissza kettő padlógáz” üzemmódba kapcsol a Google. Újraindítják az egykor halálra ítélt közösségi oldalukat.
Meg van az Orkut elnevezésű közösségi oldal? A Google egy korábbi próbálkozásáról van szó, egy olyan oldalról, amelyet a Facebook ellenfelének szántak. A dolog persze egyáltalán nem jött be, azt is mondhatjuk, hogy az Orkut élt 10 évet, majd lehúzták a rolót, mert képtelen voltak felvenni a versenyt a Facebookkal.
A most kirobbant adatvédelmi botrány okán azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Google újabb támadást indítani a világ legnépszerűbb közösségi oldala címért. Persze, azért bőven vannak kétségeink.
A dolgot amúgy a cég egyik mérnöke, Orkut Büyükkökten jelentette be, hozzátette, hogy ez alkalommal nem Orkut néven, hanem új név alatt, de a korábbi próbálkozás szellemi örökösének tekintik a dolgot.
Az Orkut egyébként 2004-ben indult útjára, viszont befutnia sosem sikerült. Az Egyesült Államokban például kifejezetten nem is volt tényező a Facebook mellett ez a közösségi oldal, de világszinten sem zavart túl sok vizet. 2014-ben a Google is úgy érezte, hogy érdemes zárat tenni a vakvágány végére.
A mostani adatvédelmi botrány viszont, amely a Facebook körül kialakult úgy tűnik okot adott arra, hogy a Google újratervezze a dolgot.
Büyükkökten elárulta, hogy hello.com néven számíthatunk az oldalra, amelytől azt remélik, hogy a korábbinál sokkal nagyobb siker lesz.
Valljuk be, hogy egyrészt akad ebben ráció. A Facebook botrány kirobbanását követően ugyanis elég sokan hagyták el a közösségi oldalt. Sokaknak nem volt szimpatikus, hogy adataik koránt sem voltak biztonságban. Az viszont kérdés, hogy hányan lesznek hajlandóak egy új oldalra regisztrálni, ahol szintén lehetnek hasonló tapasztalataik.
A Google nyilván azt ígéri, hogy az új közösségi oldalon az adatok 100%-os biztonságban lesznek. Ennek okán viszont eszünkbe juthat, hogy a Facebook részéről is elhangzott korábban egy hasonló ígéret, aztán tessék.
Ettől persze még bőven benne lehet a pakliban, hogy a Google számítása bejön és az emberek próbát tesznek a közösségi oldalukkal. Azt pedig majd a jövő megválaszolja, hogy a Hello.com lesz-e az új Facebook.