A hozzáértők általában igyekeznek sulykolni, hogy a probiotikumok segítenek az emberi bélflórán. Ez viszont lehet, hogy nem is feltétlen igaz.
Az AsapScience készített egy mindenre kiterjedő videót, amelyben a probiotikumok hatását igyekeztek vizsgálni. A teszt bizonyos szempontból nem volt átfogó, hiszen egy meglehetősen mini felmérésről van szó, amelyben összességében hat ember vett részt. Az eredményekből így messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, mégis érdemes lehet foglalkozni azzal, amit kimutatott ez a gyorsteszt.
Az AsapSciene igyekezett vizsgálni azt, hogy a probiotikumok beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket, változatosabbá varázsolják-e a bennünk lévő mikroorganizmusok összességét. Sőt, ha arra voltunk kíváncsi, hogy milyen egy profi mintavételező szett, hát arra is megoldást kapunk a videóból.
A mintákat elemezve érdekes megállapítást sikerült tenni. Egy meglehetősen egyértelmű következtetést lehetett levonni: azoknak volt a legkevésbé változatos
baktériumgyűjteménye, akiknek gyakrabban akadtak emésztési problémái.
Ez a szóban forgó baktériumgyűjtemény pedig igazából több szempontból is fontos: az emésztés megfelelő működését is segítik, de az immunrendszer megfelelő működésében is egészen fontos szerepük van.
Ezt követően jöhetett a résztvevők számára egy harmincnapos probiotikumkúra, amelynek végén újfent jöhetett a mintavételezés és az elemzés. Érdekes adat, hogy akkor hat emberből tulajdonképpen ketten értek el jobb és pozitívabb eredményt, mint korábban. Az igazsághoz persze hozzá kell tenni, hogy voltak, akik a probiotikumkúra idején pizza- és alkoholkúrán is részt vettek. Ergo ezek fogyasztása talán még kevésbé segíti elő a probiotikomok kedvező hatását.
Hangsúlyozzuk még egyszer, hogy a felmérésben mindösszesen hat ember vett részt. Mégis valóban érdekes, hogy számottevő változás egyikőjük szervezetében sem történt. A jótékony baktérium száma nem nőtt jelentősebben a harmincnapos probiotikum kúrát követően sem. Ha pedig ebben az időszakban az alkoholfogyasztással és a pizzával sem bántak csínján az alanyok, akkor pláne nem ért semmit a probiotikum.
Persze az eredményeket számos tényező befolyásolhatja és akár az is hatással lehet rájuk, hogy egyébként milyen étrenden volt az illető, milyen volt az alvásának minősége vagy hogy mozgott-e eleget.
Mindezek fényében viszont biztosan állíthatjuk, hogy érdekes volna egy átfogó teszt is a probiotikumok hasznosságát illetően.